Olvasnivaló

Az óvodában létra volt a jelem, nem véletlenül: azt ugyanis nagy biztonsággal le tudtam rajzolni. Nem mondanám magamat kézműves, alkotós, rajzolós őstehetségnek. Tudok vizualizálni, tréningekre ez pont kell és hasznos is, szeretem a színeket is, de rajzolni, festeni nem tudok. Viszont nagyon szeretek.

Volt ma egy érdekes beszélgetés, amiből nagyon bennem maradt egy fél mondat: nagy a fluktuáció a trénerek körében az adott munkaszervezetben, mert nem bírják a tempót. Kérdeztem, milyen a tempó, amit nem bírnak? Heti 3 nap tréning, és ehhez jönnek az előkészítő beszélgetések, diagnózis, utókövetés, egyeztetések, reportok. Hirtelen nem tudtam...

Egyetemen voltam tegnap és ma, mert most volt a szupervizor képzés következő alkalma. Sokféle tapasztalásom volt, magammal, a csoporttal, a témával kapcsolatban, de a leghangosabb most az, hogy milyen nehéz megtanulni azt, amit már tudunk.

A labirintus segíthet lelassítani, amikor egyébként egy csomó minden meg gyorsul a szervezetben, megadja a türelem gyakorlásának lehetőségét, bizalomra hív, amikor nem látjuk a teljes utat és segít elviselni a kerülőket, amik valójában a folyamat részei. Mert tűnhet kerülőnek egy hosszabb beszélgetés (divatosabb nevén one-on-one) egy munkatárssal...

Életem egyik legemlékezetesebb tréningrésztvevője egy ötvenes férfi volt. Pályázatból finanszírozott tréning volt, és elképzelhető, hogy az előkészítés nem volt a legmegfelelőbb, mert azt ugyan tudta, hogy mire érkezik, de messziről sütött róla, hogy bárhol máshol szívesebben lenne. Az sem segítette a helyzetet, hogy a szabadnapján kellett részt...

Miért van tréningen nyitó kör és záró kör, miért van a mesefoglalkozásokon beléptetés és kiléptetés, és ez a két témakör hogyan függ össze a beavatási szertartásokkal? A fenti kérdést biztosan nem lehet egy rövid cikkben megválaszolni, de mindenképp érdemes vele foglalkozni trénerként (főleg, ha valaki meséket is szeretne a repertoárjában tudni).