Munka-magánélet egyensúlya helyett mértéktartó kibillenés

Az óvodában létra volt a jelem, nem véletlenül: azt ugyanis nagy biztonsággal le tudtam rajzolni. Nem mondanám magamat kézműves, alkotós, rajzolós őstehetségnek. Tudok vizualizálni, tréningekre ez pont kell és hasznos is, szeretem a színeket is, de rajzolni, festeni nem tudok. Viszont nagyon szeretek.

Egyre többször kapom magam azon, hogy előveszem a valamelyik karácsonyra kapott színezős könyvet, vagy rajzolok mandalákat, amiket aztán kifestek. Azért is jó mindkét időtöltés, mert úgy kapcsol ki, hogy közben száguldozhatnak a gondolataim. Paradoxon, de amíg arra koncentrálok, hogy a vonalon belül maradjak, addig lehet csapongani gondolatban, egyikről a másikra ugrani, szinte már asszociáció szerűen.

Tegnap este készítettem a képen látható mandalát és közben a munka-magánéleten gondolkodtam. Egyrészt mert foglalkoztat a téma régóra (hello, anyukák), másrészt mert ezt a magam számára is olyasminek gondolom, amivel rendszeresen, folyamatosan foglalkozni kell.

Nekem az nem működött, hogy akkor készítünk erre egy tervet, amit majd betartunk, és kínosan figyelünk az egyensúlyra, mert ebből egy újabb kötelezettség lett, a be nem tartásából pedig lelkiismeretfurdalás.

Ami viszont bevált az annak a bevállalása, hogy az egyensúlyt nem állandóan, minden percben akarom betartani, hanem elfogadom, hogy bizony ennek a témának az a sajátossága, hogy elbillen ide-oda. És inkább arra szeretnék fókuszálni, hogy hogyan vagyok én ezzel az elbillenéssel. Tavasszal az egyik szupervíziós alkalommal éppen azzal dolgoztunk, hogy mit jelent számomra a kibillenés. Az volt az egyik legnagyobb felismerésem, hogy eddig tisztán negatívnak gondoltam, de van ennek jó oldala is, meg is mutat valamit, tudok én erre lehetőségként is gondolni.

Ha a munka-magánélet kapcsán jut eszembe a kibillenés (mint az egyensúly ellentéte), akkor ott a mértéke tűnik fontosnak és az időtartama. Azt nonszensznek gondolom, hogy minden nap percre pontosan ugyanannyi legyen a kettő, de az vállalható, hogy hosszabb távon, akár 1 hét, akár 1 hónapot nézve megtartható az egyensúly. És akkor nincs lelkiismeretfurdalás, ha este még készülni kell a másnapi tréningre, de akkor sem, ha hamarabb kell hazaindulni, ha oda kell érni mondjuk egy gyerek programjára, vagy éppen nekem indul egy programom délután.

Nagyon érdekelne egyrészt az is, hogy kinek mi válik be a magánélet oldalán a feltöltődésre, kikapcsolódásra, másrészt ti hogy vagytok a kibillenéssel?