Skála Manó

A Skála Manóban találkozik a megoldásfókuszú szemléletünk, a skála, mint coaching eszköz iránti rajongásunk és az a szülői igényünk, hogy megismerjük a gyerekünket, a gondolkodását, a céljait, az irányait. Kettőnknek összesen négy gyerekünk van, 2 és 10 év közöttiek, így számunkra a terep a gyakorlásra adott, de szeretnénk kinyitni a kört és – mivel mi magunk (is) szakemberek is vagyunk – pedagógusok, pszichológusok, fejlesztő szakemberek számára is adni egy egyszerű, könnyen használható eszközt.

Önmagában is lehet használni (található benne egy kis ismertető, szakmai füzet a működéséről, az alapelvekről, a lehetséges felhasználásról), de mi arra bátorítunk mindenkit, hogy ha van lehetősége rá, vegyen részt az általunk tartott 1,5 órás workshopon.

Az eszköz a fejlesztés utolsó fázisában jár, a működéséről szeretnénk minél többet megtudni, így egy programot indítunk, melyben 30-35 főnek kipróbálási lehetőséget adunk. Alább írjuk a részleteket.

Felhívás az első Skála Manó programban való részvételre!

A Skála Manó olyan eszköz, amit gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt lehet használni. Az utóbbiból viszonylag sok tapasztalatunk van, de mivel kettőnknek összesen csak négy gyerekünk van, az előbbihez keresünk vállalkozó kedvű, az újra nyitott, gyerekekkel foglalkozó szakembereket és szülőket.

Téged keresünk, ha: 

  • gyerekekkel és fiatalokkal (7-18 évesek) foglalkozol, mint pedagógus, gyógypedagógus, iskolapszichológus, gyerek coach, fejlesztő pedagógus stb.
  • szülőként van kedved részt venni egy folyamatban a 7-18 éves gyerekeddel, melynek eredménye sok-sok beszélgetés és rácsodálkozás, valamint egy gondolkodás elsajátítása, mellyel később is könnyebben tudtok kapcsolódni.

A programba lépéssel vállalod, hogy: 

  • használod az általunk küldött Skála Manó eszközt 5-8 alkalommal, gyerekkel és/vagy fiatallal;
  • a program végén írásos visszajelzés adsz az eszköz működéséről, saját szavaiddal, maximum fél oldal terjedelemben;
  • a program végén kitöltesz egy általunk küldött, rövid kérdőívet 
  • aktívan részt veszel az általunk tartott 3 db workshopon (alkalmanként maximum 1,5 óra, online felületen)
  • ha jól működött neked az eszköz és valóban tetszik, írsz nekünk egy rövid ajánlást/véleményt képpel névvel 🙂

Okés, de mit adunk mi mindehhez? Ezeket: 

  • egy csomag Skála Manó eszköz
  • 2×1,5 óra tréning – megoldásfókusz és skála, valamint a Skála Manó használatáról
  • zárt Facebook csoport a program ideje alatt, ahol mi is válaszolunk a feltett kérdésekre, dilemmákra, és a programban részt vevők is támogatják egymást;
  • 1,5 óra workshop a program végén, hogy közösen is tanuljunk az élményekből;
  • egy e-book, amiben röviden írunk a megoldásfókuszról, a skáláról, magáról az eszközről;
  • a program ideje alatt 2 hónap szakmai támogatás
  • a program végén természetesen mindenki megtarthatja az eszközt 🙂
  • a program piaci értéke az eszközzel együtt 30.000 forint, de ezt most mi álljuk mindenkinek, aki részt vesz 🙂

Hogyan tudsz jelentkezni?

Fontos, hogy tudd, hogy összesen 30-35 főt tudunk fogadni a programban, és szeretnénk mi eldönteni, hogy kikkel dolgozunk együtt, pusztán csak azért, hogy minél többféle visszajelzést kapjunk. Tehát, ha szeretnél jelentkezni a programra, akkor arra kérünk, hogy töltsd ki az alábbi kérdőívet:

Jelentkezés a Skála Manó programra!

Az adataidat bizalmasan kezeljük, a program után (ha másképp nem rendelkezel) töröljük őket, és közben sem használjuk másra, mint amire kértük őket: kapcsolattartásra a program alatt.

Jelentkezési határidő: 2021. április 9.

Az eszközöket várhatóan április végén juttatjuk el a programba kerülőknek, és a 2  induló workshop is április végén, május elején várható. A program így április közepétől június közepéig tart majd, a záró workshop június végén várható. Bármilyen kérdésed van, akár itt hozzászólásban, akár emailen (ideasandfocus@gmail.com) megtalálsz minket.