Viszonylag ritkán használok parfümöt, részint feledékenységből (két gyerek reggeli rutinja során sokszor elfelejtem), részint pedig nem szeretem az erős tolakodó illatokat, a gyengékről meg azt gondolom, más úgysem érzékeli.
Nemrég egy nehéz nap közepén beszálltam az irodai liftbe egy fiatal kolléganővel. Elmerültem a gondolataimba, a napi feladatok rangsorolásába. Már a másodikon jártunk, amikor odafordult hozzám, és mosolyogva azt mondta:
Tetszik a parfümöd illata: olyan tiszta, diszkrét, de mégis határozott! Egészen feldobja a hangulatomat!
Megköszöntem a visszajelzést, majd a liftből kiszállva mentünk a magunk útján tovább, a nap végén már nem is emlékeztem a dologra.
Másnap reggel megláttam a parfümös üveget a fürdőszobai polcon. Azóta nem telik el reggel úgy, hogy ne használjam.
Mi a valódi visszajelzés?
Ügyes vagy! Jól csináltad! Szép munka volt! Egyszerűen csodálatos voltál!
Sokszor halljuk ezeket a mondatokat és természetesen örülünk nekik, de a jó érzés viszonylag gyorsan elmúlik, ha a visszajelzés csupán dicséretben merül ki és nem kapcsolódik konkrét, megismételhető cselekvéshez. Ha csak annyit mond a másik fél, hogy ügyes voltam, akkor ebből még nem derül ki számomra, hogy pontosan mit kellene megismételnem ahhoz, hogy legközelebb is azt gondolja, ügyes vagyok.
Ha csak annyit mondok a munkatársamnak, hogy szép munka volt, akkor a következő feladatnál, honnan fogja tudni, mivel leszek ismét elégedett?
Ha csak annyit mondok a gyerekemnek, hogy büszke vagyok rá, akkor honnan fogja tudni, mit kell megismételnie ahhoz, hogy ismét az lehessek?
Számtalan olyan helyzet van, amikor dicsérni szükséges és célravezető, és ez rendben is van. Valakit motiválni szeretnék, valakinek jó érzést szeretnék okozni, vagy csak egyszerűen ki szeretném fejezni, hogy szeretem a másikat.
Ha azonban fejleszteni szeretném a másikat, ha fontos számomra, hogy amit tett / mondott, hogy viselkedett az máskor is megtörténjen, akkor érdemes valódi visszajelzést adni.
Valódi visszajelzést adni nem nehéz, csupán némi gyakorlást igényel. A kezdeti lépésekben segít a Tükör kártyacsomag: elindítja a gondolkodást, behívja az asszociációinkat és elkezdi a mondatainkat. Nincs más dolgunk, mint befejezni őket és átadni a kis kártyákat a célszemélynek. Aki a maga során bármikor előveheti a kártyát és ezzel felidézheti a kapcsolatot, a helyzetet, amikor kapta – így tehetjük maradandóvá a visszajelzésünket és állandóvá és fenntarthatóvá a fejlődést.